Léna és családja a hosszú utazás után végre hazaérkezett Magyarországra. A budapesti repülőtéren Léna másik két testvére is ott volt, nagy volt az öröm, hogy újra látják egymást. Léna nagyon jól érzi magát.
13 december 2013
11 december 2013
Léna megkapta saját őssejtjeit!
Az őssejt transzplantáció előtti estén úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk elterelni Léna figyelmét egy kis
szórakozással. A képeket nézve úgy érzem, ez sikerült. Léna remekül érezte magát a szállásunkhoz közeli plázában található játékokkal. Annyira élvezte, hogy szüleivel megígértette, hogy a hazautazás előtt ismét elmegyünk játszani vele.
Elérkezett a nagy nap Léna történetében. Az 5 órás várakozás után végre megkaphatta saját köldökzsinórvér eredetű őssejtjeit, melyet infúzió formájában adtak be neki. Közben egy gitározó bácsit is hoztak az orvosok, hogy szórakoztassa Lénát. Az infúzió során minden rendben ment, nem történt allergiás reakció, ami ha eddig nem jött ki, később már nem is fog, így hazaengedték az orvosok. Hazaérve Léna egyből elaludt.
A fárasztó napok után holnap ismét útra kelünk, hogy hazatérjünk Magyarországra. Előtte persze, ahogy Lénának megígértük, elmegyünk és újra játszunk egyet :-)
09 december 2013
Első vizsgálatok a Duke Egyetemi Kórházban
Vasárnap megpróbáltunk a maradék időnkben kipihenni a hosszú út fáradalmait. Kevésbé sikerült egyelőre megszoknunk az időeltolódást.
Lénával és szüleivel hétfő reggel elindultunk a Duke Egyetemi Kórházba, hogy találkozzunk a kezelőorvosokkal, átbeszéljük a legfontosabb lépéseket, és nekivessük magunkat az első vizsgálatoknak. Léna szerencsére nagyon jól bírta az utazást és jókedvűen ébredt. Miután beértünk a kórházba, a bemutatkozás után Léna egy kis játékkal kezdett, hogy feloldódjon a sok idegen ember között, majd az orvosok megvizsgálták, megmérték a magasságát, a súlyát, a vérnyomását és vért is vettek tőle.
Közben az orvosok a szülőkkel is beszélgettek, hogy minél többet megtudjanak a kislányról, átbeszélték Léna anyukájával a terhességét és a szülést is. Ez rendkívül fontos volt, hiszen valószínűleg a terhesség vagy szülés során történt oxigénhiányos állapot okozta a kis Lénánál a betegséget. A szakértő orvosok arra is kíváncsiak voltak, hogy a szülők milyen kezelésekre, gyógytornákra vitték lányukat annak érdekében, hogy minél jobban fejlesszék őt.
Habár fárasztó és hosszú volt a nap, megnyugtató az orvosi csapat profizmusa és kedvessége. Holnap szintén az egész napot a kórházban fogjuk tölteni, ahol további vizsgálatok után Léna végül megkapja saját őssejtjeit.
08 december 2013
Megérkeztünk!
07 december 2013
06 december 2013
Léna, az első magyar kislány a Segítő Kéz programunkban
Nagy pillanat érkezett el Segítő Kéz programunkban: most először, egy magyar kislánynak, Lénának
segíthetünk abban, hogy megkapja saját köldökzsinórvéréből levett őssejtjeit.
Lénával és szüleivel holnap reggel indulunk Amerikába,
hogy a világ egyik legjobb kórházában,
az amerikai Duke Egyetemi Kórházban őssejt kezelést kapjon. Az utazás
részleteiről és a transzplantáció menetéről folyamatosan beszámolok majd itt a blogon is. Drukkoljatok
ennek a fantasztikus kislánynak és tudjatok meg minél többet rólunk ezen a
blogon.
Léna és
ikertestvére 2011-ben született császármetszéssel. Az ikrek 4-5 hónaposak
voltak, amikor a szülők észrevették, hogy a harmadik kötelező oltást követően, egy
hosszabb megfázásos időszak után Léna bal karja és lába befeszült, amit azóta
is nehezen irányít. Léna szülei a tünetek láttán azonnal gyógytornászhoz
fordultak, de sajnos a különböző mozgásterápiák nem hozták meg a várt, gyors
hatást, így az egyik terapeuta javaslatára neurológushoz fordultak, aki hamarosan
megállapította a sokkoló diagnózist: az agyi bénulást. Az orvosok szerint a
terhesség alatt vagy esetleg a szülés közben fellépő oxigénhiány vagy agyvérzés okozhatta az agyi bénulást, ami Lénánál baloldali végtagbénulást eredményezett.
A diagnózis óta Lénát különböző korai
fejlesztési módszerekkel, gyógytornával, játékos módon próbálják fejleszteni a
szakemberek. Szerencse, hogy a kislány szülei az ikrek születésekor fontosnak
tartották, hogy eltárolják a kicsik köldökzsinórvérét, így most Segítő Kéz
programunkkal biztosíthatjuk a kezelést, így új lehetőség nyílhat meg a kislány
fejlődése előtt.
Léna leleteinek kiértékelése és a CBC által tárolt őssejt
egységek ellenőrzése után megkezdtük a kezelés szervezését a Duke Egyetemi
Kórházzal. Hosszas egyeztetések után, ma már minden készen áll arra, hogy holnap
reggel útnak induljunk és Léna néhány nap múlva megkapja saját őssejtjeit
Amerikában. Mindannyian reméljük, hogy
ez a kezelés segíteni fog Lénának a további fejlődésben.
Segítő Kéz programunkról
Kedves Olvasó!
Mérföldkőhöz érkeztünk az őssejt kezelésben azáltal, hogy hamarosan egy magyar kislány kaphatja meg saját őssejtjeit Amerikában. Remélem, hogy néhány hónap múlva egy sikertörténetről számolhatunk be.
Bízom benne, hogy az itt leírt történeteinken keresztül abban is segíthetek, hogy jobban megismerjétek az őssejtben rejlő lehetőségeket és a világon jelenleg futó kezeléseket és kutatási eredményeket.
Segítő Kéz programunkat a Cord Blood Centernél azért hoztuk létre, hogy az őssejtek tárolása mellett a felhasználás kutatásában is részt vehessünk. A programunk segítségével először megtaláljuk ügyfeleink között azokat, akiknek az őssejt kezelés reményt jelenthet a gyógyulásra, majd szakmai és pénzügyi támogatással biztosítjuk számukra az őssejt transzplantációt, a világ legjobb szakorvosainak segítségével.
Mérföldkőhöz érkeztünk az őssejt kezelésben azáltal, hogy hamarosan egy magyar kislány kaphatja meg saját őssejtjeit Amerikában. Remélem, hogy néhány hónap múlva egy sikertörténetről számolhatunk be.
Bízom benne, hogy az itt leírt történeteinken keresztül abban is segíthetek, hogy jobban megismerjétek az őssejtben rejlő lehetőségeket és a világon jelenleg futó kezeléseket és kutatási eredményeket.
Segítő Kéz programunkat a Cord Blood Centernél azért hoztuk létre, hogy az őssejtek tárolása mellett a felhasználás kutatásában is részt vehessünk. A programunk segítségével először megtaláljuk ügyfeleink között azokat, akiknek az őssejt kezelés reményt jelenthet a gyógyulásra, majd szakmai és pénzügyi támogatással biztosítjuk számukra az őssejt transzplantációt, a világ legjobb szakorvosainak segítségével.
Segítő Kéz programunkat
Magyarországon még csak idén indítottuk útjára, de a régióban már több beteg gyermeknek is segíthettünk: Romániában például a CBC ügyfele, Alex kaphatott először őssejt kezelést, amit Amerika egyik legjobb kórházában a Duke Egyetemi Kórházban végeztek.
A kisfiú esete bármelyikünké lehetne: Alex
egészségesen született, de 11 hónapos korában evés közben megakadt az étel a torkán, leállt a légzése és az
átmeneti oxigénhiány súlyos agyi bénulást okozott. Az őssejt kezelés
eredményéről még korai lenne beszélnünk, de nagyon drukkolunk Alexnek, hogy saját őssejtjei segítsék a fejlődésben.
Szlovákiában pedig Nellynek
segíthettünk nemrégiben. A kislány születése közben komplikációk léptek fel, aminek következtében oxigénhiányos állapotba került, bízunk benne, hogy az őssejt transzplantáció segíteni fogja a kislányt a gyógyulásban. Nelly egy 3 éves klinikai kísérlet részeként kapja meg saját őssejtjeit, így a gyógyulása eredményeiről csak a kutatás végén számolhatunk be.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)